|
|
|
|
| Pihenés a Természetben |
| PIHENÉS A TERMÉSZETBEN
GYALOGTÚRÁK-BICIKLITÚRÁK-HEGYMÁSZÁS
TERVEZZE MEG SAJÁT ERDÉLYI KIRÁNDULÁSÁT
Erdély, soha nem hallott róla? Románia közép régiója régóta Európa romantikus, és nyugaton kevésbé ismert helyisége. A nyugaton magasló hegyek és a keleten elterülő síkságok változatossá teszik Erdély területét.
A hegyeket sűrű erdők borítják, amelyek tavakat, kis falvakat, tanyákat és olyan tájakat rejtenek, amelyeket Európában máshol nem talál.
Mindössze egy óra repülés után egy olyan országba érkezik, ahol az emberek még mindig ragaszkodnak azon hagyományaikhoz és szokásaikhoz, amelyeket már évezredek óta őriznek. Az idő mintha egy helyben állna, amint latjuk ahogy a parasztok a kézzel készített szerszámaikkal dolgoznak, amint a lovak húzzák a szekereket. Órákat sétálhat egyedül, csendben, elszakadva az úgy nevezett civilizációtól
Transsylvania Tour and Travel egy fiatal turizmus cég a környéken. Meg szeretnénk ismertetni önökkel a Kárpátok nyugati részének festői tájait . Stresszelt klienseinknek nyugodt napokat biztosítunk, mint például gyalogtúrák a szabadban. Ugyanakkor kipróbálhatja a lovaglást, biciklizést, tutajozást vagy siklóernyős repülést. Rendelkezésére áll szállodánk, vagy panziónk, biztosítunk szállítást, idegenvezetőket és mindent amire szüksége van ahhoz, hogy egy nyugodt vakációja legyen.
Ön dönti el, mennyire izgalmas legyen utazása. Klikkeljen a kívánt tevékenységekre, küldje el hozzánk és Transsylvania Tour and Travel kidolgozza az ön programját és az árát. Majd összehasonlíthatja más cégekkel és lefoglalhatja utazását.
Itt példát találhat arra, hogy hogyan tervezheti meg vakációját szép
Erdélyországban
GYALOGTÚRA A SZABADBAN
Egy hét pihenés a Kárpátokban
1. nap Repülés Budapest Marosvásárhely
Amint megérkezik a marosvásárhelyi repülőtérre, egy autó várja önt és szállodánkhoz/panziónkhoz szállítja. Vacsora
2. nap Pihenő
Felfedezheti a közelben lévő érdekességeket. Reggeli után sétálhat a kisfaluban, megtekintheti a farmházakat, vagy egy kedves falubeli meghívására megkóstolhat egy kis helybéli szilvapálinkát, és nézheti ahogyan dolgoznak az emberek.
3. nap Lovaglás olimpiai tehetséggel
Egy autó vagy minibusz elszállítja önt egy istállóhoz, ahol egy korábbi aténi olimpiai bajnok csapat tagja várja önt a lovaival.
Ön dönti el mennyi idő alatt szeretné felfedezni a vad természet csodáját lóháton.
4. nap Templomok és várak
Vegyen egy kis szünetet az előző nap fáradalmaitól. Megmutatjuk önnek Erdély kulturális kincseit. Egy minibusz idegenvezetővel elviszi önt a világhírű biertani és medgyesi templomokhoz. Visszautazás késő déltuán.
5. nap Tutajjal a Küküllő folyón
A mai napra akciót ajánlunk. A Kokel folyóhoz szállítjuk önt, ahol egy kellemes tutajozás várja a gyönyörű völgyben. E kalandos nap után visszatér a szállodához.
6. nap Kézügyességek és rég elfelejtett tehetségek
Ma elvisszük önt egy segesvári művészhez. Ott egy fazekas szakértő bemutatja tehnikáit amit évszázadok óta használnak. Kipróbálhatja saját tehetségét és egy egyedi ajándékot vihet haza.
7. nap Farmon dolgozva
Próbálja meg a nyolc órai irodai munkát farm munkával helyettesíteni. Egy helybéli farmer megmutatja önnek hogyan kaszáljon, hogyan fejjen tehenet vagy szedjen krumplit. Fáradtan, de elégedetten tér vissza pihenni.
8. nap Visszatérés Magyarországra
Reggel elszállítjuk a marosvásárhelyi repülőtérre ahonnan hazarepülhet.
Ez egy példa ahogyan megszervezheti a Pihenés a szabadban utazását.
A következö lehetőségekből választhat(több választási lehetőség is van)
|
|
| |
|
|
|
|
|
|
|
|